Baldo barátom a fél életét a tengeren töltötte, a másik felét meg a tenger partján – tehetném hozzá. 20 évvel ezelőtt, egy minden másban közönséges hosszúföldi hajnalon, mikoron is mézzel kevert grogunkat szopogattuk Kobenhabn egyik parti csapszékében, közölte velem, hogy
bocskorguriga.
Ismerve elméjének kanyarait, nem követtem el azt a hibát, hogy bármit is kérdezzek, csendben iszogattam csak, s megértően bólogattam, hogy hát bizony, s mi több, mindenképp. Néhány korsó groggal később, a kishúga igazgyöngy láncának sajnálatos orgazdakézre kerülése feletti fájdalmunk elszürcsölése után zavaros mesébe kezdett. Pikárd asszonyok szőrös mellén csüngő bronzkrisztus legyek, ha egy szó is igaz volt abból, amit elmondott, mindazonáltal annyit sikerült kibogoznom, egy kínai játékról beszélt, amiben egy levágott fejet rugdos 22 férfi. Minthogy akkortájt a puszta megélhetés sem tűnt elérhetőnek, örültem a búfelejtőnek, s igyekeztem a stratégiailag megfelelő pillanatokban bólogatni.
Képzelhetik a meglepődésem, mikoron is a jó Arnulf udvarában a ganéjhányó villát forgató paraszt hozzám dörgölve bűzhödt testét 1 vadonat lajosaranyat tett – úgy vélem, annak tényleges bírása nélkül – tíz ellenében, hogy a Picalatroni Pöszméték aznap este legalább 3 fejjel győzedelmeskednek az ősi ellenség, Lucretia – nyilvánvalóan csupán szánni való szenvelgésre képes – tizenegye felett. Hosszan ecsetelte, miként aprítja a mészáros Marcelle egyetlen ütéssel miszlikké azt a ganéj Púpos Vendelt, a lucretiánus eretnekek vezérét. Maga a jó Arnulf is harcosan követelte az ellenség sárba tiprását, s kissé gyanúsan álmodozó hangon mondogatta gyakran két böfögés közt, hogy a „pápai legátus rücskös seggét” is kinyalná önnön nyelvével egy győzelemért.
Hogy Baldo barátom rögeszméje miként tette meg a százmérföldnyi utat az eltelt 20 év során, annak kiderítését a historikusokra bíznám, mindazonáltal úgy hiszem, késsel, arannyal és makacssággal segítette azt diadalra a vén tengeri kalóz.
Még aznap este négy darabont rángatott le Marlene-ről, a molnár lányáról, s azon pucéran a jó Arnulf színe elé vezetett. Újdonsült uram férfiasságom lemetszésének terhe mellett udvariasan megkért, kaparjam össze a koponyámban lötyögő lekvárt, és egy mesterremekkel rukkoljak elő. A dal tükrözze a picalatroniak bizodalmát a másnapi győzelemben, egyben mutasson rá a lucretiánusok szánalmas képességeire. Fontos – szögezte le a Szaretető -, hogy a város népe ütemesen és jól hallhatón ismételhesse, akárha harci indulót, a rövid, ámde velős éneket. Hirtelenjében igen újszerű, mondhatni
formabontó sorok kezdtek sorjázni elmémben. Nem kívánom részletezni, hogy a tenyérre taposó vasalt csizma miként teszi találékonnya a kobzost, elég annyi, néhány órányi ösztökélés során megszületett a dal, mely a jó Arnulf tetszését is elnyerte.
friss gondolatok