pica pica

 Egy jó pikárd pint égetett bort kértem Fadenkugel mester portájára betérvén, a régi barát jogán, s mire a szó és a pint végére érvén felálltam az asztaltól, a kipakolt kacatoknak - s persze híjján a 100 kikötött aranynak - immáron hűlt helye volt. 

 A Pocok kádi szerint a tanulság az, hogy pecsenyevillával a tomporában egy pikárd herceg is éppoly nevetséges arccal és éppoly malachangon sivít, mint bármely, hétköznapi vasnyárssal hátsón döfött, közönséges paraszt. 

 Nyári lakomban különben egy gyermek és a mellé fogadott dajka igen kényelmesen megférhet. Úgy hiszem leghelyesebb, ha zsidónak nevelem. 

 Ma hajnalban disznók jajveszékelésére ébredtem, mi nem is volna tán szokatlan, ha nem egy palotában töltöttem volna az éjszakát, csobolyó mézes bor és a készséges Marlene társaságában. Ezúttal úgy véltem, tartozom vendéglátó gazdámnak azzal, hogy legalább nadrágot veszek, mielőtt letámolygok a reggelizőasztalhoz.
 A nemesszívű Henri d'Orléans-Longueville kormányzó nyári rezidenciája ugyan inkább Lucretia, mint Picalatron felől esik közel az utazónak, s ő maga is a pápa hitén nevelt gyermeklányokat kergeti inkább birtokán - lobogó ingben, ámde gatyában -, minthogy dísztelen templomok sötét szegleteiben rémisztgesse a picalatroni molnárnét, ám a pápai kutyák által Szent Bertalanénak mondott éj óta benne bizodalmunk megrendíthetetlen. Magam különösképp lekötelezettje vagyok, mióta Henrik csahosa, a sötétszívű Guillaume de Montmorency-Thoré ellenében kijárta, hogy apám felmentessék a pikárd nemeseket sújtó, vérrel fizetett adó lerovásának kötelezettsége alól.
 Az étkezőbe érve kissé meglepődve láttam, hogy Baldo barátom hevesen győzködi a kormányzót. 10 aranyat tettem volna egy ellen, hogy a régi nótát fújja - bocskorguriga, elég nekem már ennyi -, s ha elmém meg nem csal emlékeivel, a hozzá lejtett tánc lépései sem változtak, 20 esztendő alatt sem. A kormányzó tekintete mind komorabbá vált, mialatt Baldo meséit hallgatta. Mikor a két ívelő busa szemöldök oly formát vett fel, mint a pikárd erdők juharának tovaröppenő magvai, úgy véltem, ideje közbelépnem. Nem lelvén elmésebb gyógyírt a bajra, az északi népek szentként tisztelt fehér medvéjének bődülését hallattam, s míg jobb lábammal köröztem, bal kezemmel a taktust vertem egy képzeletbeli zenekar játszotta furcsa dallamhoz.
 Baldo a legcsekélyebb megrökönyödés nélkül hadart tovább, de immáron az étkező egyik oszlopára szögezett vadkanfejnek címezte mondandóját. A kormányzó hálás pillantással intett magához, s tanácsomat kérte az álmomat megzavaró jószágok kapcsán. Mint azt elmesélte nekem, távoli földek és ismeretlen népek bölcseit hívatta magához, hogy egy hitbéli kérdésre választ kapjon. Úgy vélte, talán a keresztény erkölcsön kívüli, ámde előítéletektől épp ily mentes bölcsek útmutatása hasznos lehet számára. Sajnálatos módon a galíciai Hanula rabbi és a Marokkóból érkezett, megjegyezhetetlen nevű bölcs - kit csak Pocok kádinak nevez a szolgálónép - kölcsönösen nehezményezi a másik jelenlétét. Hovatovább oda jutott ez a gyűlölködés, hogy a Pocok kádi pajeszosra nyírt szőrű, kippás disznókat tart a szobájában - noha maga is utálattal tekint e jószágokra -, s azoknak prédikál naphosszat, míg az egérszagú Hanula évszámra csak zöld nadrágban hajlandó járni, mely szín, mint azt a Pocok kádi többször panaszolta, a Próféta színe, s ily módon testünk ennyire illetlen részével azt érinteni maga is szentségtörés. A kormányzó - mint azt maga is elismerte - e helyzetben immáron tehetetlen. Én jelentőségteljesen Baldora pillantottam, és megköszönve a vendéglátást, felpattantam jó Monsignore-om nyergébe.

Amikor három nap múltán, immáron gazdám udvarában ért a lovas futár, s sűrűn teleírt pergament nyújtott át, kibontatlanul is tudtam, mi áll benne. A futárral csupán 3 szót üzentem válaszul: ferencesből lett jezsuita.