pica pica

 Megvallom, néhanap nevelhetnékem támad. Miként bármi más kedvem s hajlamom, általában ez is hamar elillan, s nem marad más, csak a lehettet volna keserű íze a szám sarkán gyűlt nyálban.

 

 A Púpos Vendel egyik éjjel otromba pápai keresztet festett hószín templomunk falára. Mint azt a szomszédos - bár szellemiekben mégis oly mélyen alantas - Lucretiaból érkező zsidó ószeres mesélte, a nyikhaj a lucretiai csapszékekben hangosan röfögve kérkedik azzal, hogy gyönyörű enyhelyünk falát megtagelte, mint kilenc lábú homár a rajnai hableányt. Arról mélyen hallgat a vén púpos, miként esett a dolog, s nem is csoda; a jó Arnulf s háza népe, nemkülönben a város valamennyi polgára fetrengve röhögött a Kászárrá lett Marcelle szónoklatán, mikoron a gaz lucretiánus a gyalázatot megcselekedte.

 A nevezett megbecstelenítést követő harmadik éjjelen kéjjel teli álom lepett meg. Pápai szent inkvizítor voltam, a sötétlelkű Torquemada maga, s a Púpos Vendelt kezeim közé helyezte a kegyes sors. Kezdetben csak tüzes fogóval máját csipkedni támadt kedvem, avagy ahogy azt pikárd szakmai körökben emlegetik, a Prométheusz-terv lépett életebe. Kis idő múltán távoli földeken termett gumókat vágytam orrlukába tömni, de csakis óceánkéket és hamvas barnát, s a vörös emberek orrán ömlő füstöt adó furcsa növényt kívántam szemhéja alá gyömöszölni. Itattuk poshadt vízzel hányásig, pengettünk fülébe hosszan a lokrisziként ismert hangsorra komponált madrigálokat, s olvastuk néki éjeken át lassú, zengő nyelveken a szentek életének véget soha nem érő krónikáit.

 Mikor aztán megtört, üvöltve átkozta nemzőjét, halált kívánt gyermekére, a jó Lucretia népét mocsári békának mondta már, s ha bizton tudta volna, hogy megválthatja ily módon életét, cserébe szerelmét lökte volna a tüzes vasak közé.