Fülöp, a Mosolytalan összerabolt kincsekből újonnan emelt székvárosában, a Kolostor-palota, az Escorial lépcsőjén egy koldus ül minden hajnalon, s a Benedek reguláját még ma is híven megtartó kevesek okulására pirkadatkor a Testamentomból hosszú részleteket citál, kéretlenül. A koldus egykor apám vazallusa, és a Guise-ház fizetett szeme és füle volt a nemesi házban, s a la ligue catholique ügynökeinek fő generálisaként sok jó pikárd ifjú elveszejtője. Mikor aztán a sötétszívű Guillaume de Montmorency-Thoré ármánykodása ellenére apám felmentést nyert a vérrel fizetett adó lerovása alól, ez a csupa álnokság és mégis oly tisztán gondolkodó ember felfedte apám előtt valódi kilétét.
Furcsa fintora a Sorsnak és különös fordulat, hogy az ármánykodásban oly jártas Bernard - így nevezte apám leghívebbnek vélt vazallusát - akkor dobta el kezéből a gyilkos tőrt, mikor áldozata - hátát mutatva - a legsebezhetőbb volt. Azt mondta, az ügy, amelyért célt érni egy földi szolgának minden ereje is kevésnek bizonyul, nem lehet kedves az Úrnak. Apám azzal bocsátotta útra, hogy ahol a legsötétebb az éjszaka, ott a legégetőbb a szükség fényt gyújtani. Az Escorial lépcsőjén napra nap a religion prétendue réformée dalait énekelve önként ítélte magát a földi purgatóriumra.
Miért, miért vagyok akkor hát én ennyire gyáva és megalkuvó?
friss gondolatok