Az a vén marha Lexikárius...
A másik vén marhával, a nyárutón szenvedélyét végképp a Határ menti pecázásba fojtó Levéltárossal gyakorta folytatott disputáinak egyikét-másikát magam is végighallgattam, szénakazlak tetején kalászt pödörgetve, aznapi örök szerelmem szoknyájára dőlten, s várva, hogy a két, szenvedéllyel telt öreg végre kiadja egymás iránt érzett olthatatlan szeretetét a hadonászó eszmecserében, s mi végre észrevétlen bújhassunk ismét vissza egymás testébe-lelkébe, egyszóval mondom; egynehány hasonló alkalom okán mondhatom, vitáink veleje minden korban inkább szemantika, mintsem feloldhatatlan eszmei ellentét.
Mesterem, a Lexikárius például - szerelmes lévén mindenbe, mi bármiképpen az óidők hellénjeinek csinálmánya - képtelen megbocsátani a Levéltárosnak, hogy Árchimédész tanait nemhogy latin, de a köznek nyelvén merészeli véle megvitatni. Hiszen - mint mondottam, az eszme hajlik, de a kéz sosem - a gondolkodás nyelve csakis a görög, s nem a suhanckorú, eltunyult latin, vagy valamely még póriasabb nyelv.
S minden, mi ezen túl létezik, csak lepketánc.
friss gondolatok