Számolatlan időkkel ezelőtt, mikoron még falkában járó vörhenymételyek cippogása verte fel az ősi pikárd lápok tőzegtalaján mélabús kankalinként vegetáló fehér tippan (Agrostis stolonifera) megélhetési nehézségeinek borókaszagú csendjét, s a fenyvesekben őzikeszemű őzikék játszi könnyed léptei koppantak a hajnali avaron, a Hosszú Föld mérsékelten kies lankáinak egyikén egy lenhajú vándor készült elkölteni májusi cserebogarakból álló szerény vacsoráját. A dombok emlékezete nem őrizte nevét, tetteit nem jegyezte fel a korabeli bűnügyi krónika, s talán nemzője maga sem tudott volna gyermeke életének izgalmas perceiből egy kétsoros epigrammát kikerekíteni, ám azon órában és azon helyen a Mindenség szövedékének egy vékonyka szála visszavonhatatlanul elpattant.
A reggel továbbálló vándor tábortüzének hamvait messze vitte a szél, s a bánatos ifjú éjszakai álmából belészivárgott vágyakozás megfogant egy helyen. Hatalmas tölgy termett ott azonmód, melyet egy pillanatnak tetsző 300 esztendő s a Hosszú Föld zsarnok televénye nevelt ily óriássá.
Egy semmiben a többitől el nem ütő, álmos reggelen egy magát gondolatokkal soha nem fárasztó nemes úr és kísérete érkezett a Hosszú Földre. Mintha láthatatlan s jó szándékú tájoló vezette volna elméjüket, egyenest a tölgyhöz lovagoltak. Midőn a nemes úr az óriás tölgyet megpillantotta, álmélkodásában még nyála is mentéjére csöppent, s rögvest a szekercésekért szalajtott.
Hét nap s hét éjjel szakadatlan folyt a munka, s a nyolcadik nap virradóra a tölgyet a mesterek tekintélyes belmagasságú, bár némiképp szerényebb ölelésű szobává faragták, s benne állt a nemes úr trónszéke, hol is az elfogyasztott étkektől teste békében megszabadulhatott.
Az a trón ma is áll, az a nemes úr ma is a poros városka falai közt kísért, s úgy tartják, a Szaretetőben ma is él szépapjának lobogó szelleme.
friss gondolatok