... és csak tetszelegni, mindig csak szerepekben tetszelegni: az üldözött csuháját ölteni magadra, a meghurcoltak acéllal kivert csizmáit, az áldozatét, soha-soha magad gúnyáját, rejtegeted, mert folt hátán folt, mert irtóztató színű, mert rég nem divatozó gombokkal kivert; légy hát végre férfi, mondd el, hogy önző vagy és bűzlesz a rettegéstől, hogy irigységgel vagy tömve, hogy asszonyod csak illatozó hús, csak mezítelen, forró és lüktető hús, amelyre estelente rámászhatsz unalmadban és félelmedben, bortól gőzös aggyal, akár kutya a kutyára mászik, akár test bújik a testhez, mikor rettegi a csahos éjszakát, meséld el, hogy a tudás fejedben csak szennylé, hogy a hited csak a magad istenségében bízó kivagyiság, amikor a halál rettenete suttog a füledbe; meséld el, hogy gyarló vagy, hogy bolond vagy, hiszen én is, nem csak te, én is, hát mondd meg nekem, ugye nem is volt olyan nehéz...