Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A történetek végezetül mindig összeérnek.

Picalatron, A.D. 1596.

kisdedeket óvó tekintetünk pörőlyének csapása

Vigyázat, fölnőtt tartalom!


Az itt megjelent írások fogyasztása csakis intelligenseknek javallott!

friss gondolatok

  • látjátok feleim szümtükkel: Nem Bálint András, hanem Tóth Benedek volt a másik főszereplője a filmnek. (2013.11.01. 18:52) hanga
  • látjátok feleim szümtükkel: Van egy ilyen című film ( Venczel Vera és tanál Bálint András voltak a főszereplők ), és talán eg... (2013.10.31. 16:25) hanga
  • vészmadár (pica pica): @látjátok feleim szümtükkel: nem ismerem, de fejtsd ki. (2013.10.30. 16:25) hanga
  • látjátok feleim szümtükkel: Erről az Egy szerelem három éjszakája jutott eszembe. Kitudjamiért. (2013.10.29. 19:31) hanga
  • vészmadár (pica pica): @Lantániusz: az nem is, de az igen, hogy mihez kezd egy kalap szarral. (2013.10.10. 15:50) különbség
  • Utolsó 20

a Vészmadár dalai a Hosszú Földről

2009.08.26. 11:03 vészmadár (pica pica)

jegyzettömb

Címkék: renard jegyzettömb tippan

 
fehér tippan
 
 
grote vossenstaart
 
 
large fox tail
 
 
la grande queue de renard
 
 
großer Fuchsschwanz
 
 
grande coda di volp
 
 
grande cauda da raposa
 
 
μεγάλη ουρά αλεπούδων
 

 

komment

2009.08.26. 10:16 vészmadár (pica pica)

mese - a faragott trónus

Címkék: mese arnulf tippan

 Számolatlan időkkel ezelőtt, mikoron még falkában járó vörhenymételyek cippogása verte fel az ősi pikárd lápok tőzegtalaján mélabús kankalinként vegetáló fehér tippan (Agrostis stolonifera) megélhetési nehézségeinek borókaszagú csendjét, s a fenyvesekben őzikeszemű őzikék játszi könnyed léptei koppantak a hajnali avaron, a Hosszú Föld mérsékelten kies lankáinak egyikén egy lenhajú vándor készült elkölteni májusi cserebogarakból álló szerény vacsoráját. A dombok emlékezete nem őrizte nevét, tetteit nem jegyezte fel a korabeli bűnügyi krónika, s talán nemzője maga sem tudott volna gyermeke életének izgalmas perceiből egy kétsoros epigrammát kikerekíteni, ám azon órában és azon helyen a Mindenség szövedékének egy vékonyka szála visszavonhatatlanul elpattant.
 A reggel továbbálló vándor tábortüzének hamvait messze vitte a szél, s a bánatos ifjú éjszakai álmából belészivárgott vágyakozás megfogant egy helyen. Hatalmas tölgy termett ott azonmód, melyet egy pillanatnak tetsző 300 esztendő s a Hosszú Föld zsarnok televénye nevelt ily óriássá.
 Egy semmiben a többitől el nem ütő, álmos reggelen egy magát gondolatokkal soha nem fárasztó nemes úr és kísérete érkezett a Hosszú Földre. Mintha láthatatlan s jó szándékú tájoló vezette volna elméjüket, egyenest a tölgyhöz lovagoltak. Midőn a nemes úr az óriás tölgyet megpillantotta, álmélkodásában még nyála is mentéjére csöppent, s rögvest a szekercésekért szalajtott.
 Hét nap s hét éjjel szakadatlan folyt a munka, s a nyolcadik nap virradóra a tölgyet a mesterek tekintélyes belmagasságú, bár némiképp szerényebb ölelésű szobává faragták, s benne állt a nemes úr trónszéke, hol is az elfogyasztott étkektől teste békében megszabadulhatott.
 

 Az a trón ma is áll, az a nemes úr ma is a poros városka falai közt kísért, s úgy tartják, a Szaretetőben ma is él szépapjának lobogó szelleme. 

Szólj hozzá!

2009.08.26. 09:05 vészmadár (pica pica)

kászár

Címkék: vendel arnulf marcelle gelatti méregkeverő

 A bájos Marcelle, avagy Vendel Réme, méginkább a Hóhér – lett lévén mészáros s egyben a lucretiánusok mészárosa – elméjét a minapi győzelmi vígasság közepette valamely ismeretlen démon, succubbus vagy tán francia kórság kerítette hatalmába. Szörnyen kínos incidens, minthogy Városunk hivatalos bolondja Gelatti, a Hóhányó, kinek rögeszméje a hazájából hosszú szárazföldi úton idehordott hó valamiképp, bár ki nem deríthető, miképp.
 Egyszóval Marcelle, felszerelkezve mestersége valamennyi kellékével, a vígasság delelőjén birtokába vette a Hóhányó kétkerekű kordéját. Kinyilvánította igényét a főtér északnyugati harmada fölötti uralomra, s nyomatékosan szólított fel mindnyájunkat, e perctől neveztessék September Casear-nak – ő úgy mondta, Kászár.
 A jó Arnulf csak mosolygott e bohóságon, s úgy vélte, tán a bor volt sok, avagy a Hóhér vére kevés, de múló rosszullét lehet ez csupán. Az udvari kirurgus, kinek nevét nem jegyezték fel a krónikák, lévén talán már a szülőanyja is csak Méregkeverőként említi, egyszóval a gyógyítás eme kontárja mindazonáltal megjegyezte, látott ő már pikteket a limesen innen is meghalni. Ennek okán sürgősen köpölyözést írt elő, s váltott lovakkal szalajtotta volna inasait a rét füvét legelni marokszám, s főzetté alázni a jóféle gazt.
 Máskülönben általános volt a vélekedés, hogy Marcelle a csónakból is a víz mellé esne, s mint ily egyszerű lélek birtokosának elmeszüleménye, a September elfogadható közelítés. Magam tanulságos mesébe fontam véleményem, s ha a záró harmónia kipengetése – Oh, az a pikárd terc, az a diadalittas! – meg nem bicsaklik bortól elnehezült kezemben, jelenlétem tán fel sem tűnik a csarnokban.

 Gyűlölöm a kedd éjjeleket.
 

Szólj hozzá!

2009.08.26. 00:37 vészmadár (pica pica)

dal - emlékeim egy féreg táncáról

Címkék: dal vendel

aznap havazott. mint kósza szélben az ódonszürke házfalak
ha a nap alél, s a láthatáron izzó rubinként lángra kap
éppolyan volt a messzeségből fülünkbe halló lánykacaj
zsivajnak tetsző látomásból hollóhanggá szőtt utcazaj

s a pörge mézbe hemperedő vajas kifli, ha álma kél
vagy kucsma szőréből előcsengő, rókaillatú fürge szél
s a nászi ágyon szendergővé s gyalázottá lett halk sikoly;
nem ébreszt egy sem annyi eszmét, mint e féregnyi szürke moly

mily rettentő keszkenőbe törölhet orrot az, ki gyáva?
s barátra üszköt hogyan vethet érveknek tűnő kapzsisága?
miként verhet az ember fiában ilyen aljasság – mondd – tanyát?

férgek királya, vakondherceg, Púpos Vendel, a kurvanyád.

Szólj hozzá!

2009.08.26. 00:08 vészmadár (pica pica)

a kocsiverseny

Címkék: arnulf

  Úgy különben a folyóba végezni dolgunk roppantmód végzetes lehet, nem különben az eszmei áramlatok esetében.

  A jó Arnulf az előző év tavaszán a léhűtők és talpnyalók számának aggasztó csökkenése okán Akadémiát alapított. Mondhatni, bűzösebb hodályt a hírhedetten mocsaras Lucretia határain túl sem igen lelnél, no de miként azt már oly annyiszor felvetettem, a kényes orr nem lakáji jelleg.
  Az akadémiai bugrisok persze éppúgy szomjazzák a semmittevést, mint bármely más udvari nép, nemkülönben a számolatlanul mért étkek s italok záporát. S mi is lehetne oly alkalmas a dorbézolásra, mint a férfias erő- s elmepróba? Eképpen hát a tavasz első napján az Akadémia teoretikusi és praktikusi tagozata kocsiversenyben kívánta összemérni erejét.
  A verseny napján a teoretikusok küldöttsége nemes egyszerűséggel győztesnek hirdette magát, s hangsúlyozta, hogy a verseny tényleges lebonyolítása csupán alacsonyrendű és korlátolt empirizmus volna, mely bűnt magukra még a lucretiánusok sem igen vennék.

Annyit ma már biztosan tudunk, a praktikusok messze különbek lándzsavetésben.

Szólj hozzá!

2009.08.25. 22:25 vészmadár (pica pica)

a játék

Címkék: vendel arnulf baldo marcelle

 Baldo barátom a fél életét a tengeren töltötte, a másik felét meg a tenger partján – tehetném hozzá. 20 évvel ezelőtt, egy minden másban közönséges hosszúföldi hajnalon, mikoron is mézzel kevert grogunkat szopogattuk Kobenhabn egyik parti csapszékében, közölte velem, hogy bocskorguriga.
 Ismerve elméjének kanyarait, nem követtem el azt a hibát, hogy bármit is kérdezzek, csendben iszogattam csak, s megértően bólogattam, hogy hát bizony, s mi több, mindenképp. Néhány korsó groggal később, a kishúga igazgyöngy láncának sajnálatos orgazdakézre kerülése feletti fájdalmunk elszürcsölése után zavaros mesébe kezdett. Pikárd asszonyok szőrös mellén csüngő bronzkrisztus legyek, ha egy szó is igaz volt abból, amit elmondott, mindazonáltal annyit sikerült kibogoznom, egy kínai játékról beszélt, amiben egy levágott fejet rugdos 22 férfi. Minthogy akkortájt a puszta megélhetés sem tűnt elérhetőnek, örültem a búfelejtőnek, s igyekeztem a stratégiailag megfelelő pillanatokban bólogatni.
 Képzelhetik a meglepődésem, mikoron is a jó Arnulf udvarában a ganéjhányó villát forgató paraszt hozzám dörgölve bűzhödt testét 1 vadonat lajosaranyat tett – úgy vélem, annak tényleges bírása nélkül – tíz ellenében, hogy a Picalatroni Pöszméték aznap este legalább 3 fejjel győzedelmeskednek az ősi ellenség, Lucretia – nyilvánvalóan csupán szánni való szenvelgésre képes – tizenegye felett. Hosszan ecsetelte, miként aprítja a mészáros Marcelle egyetlen ütéssel miszlikké azt a ganéj Púpos Vendelt, a lucretiánus eretnekek vezérét. Maga a jó Arnulf is harcosan követelte az ellenség sárba tiprását, s kissé gyanúsan álmodozó hangon mondogatta gyakran két böfögés közt, hogy a „pápai legátus rücskös seggét” is kinyalná önnön nyelvével egy győzelemért.
 Hogy Baldo barátom rögeszméje miként tette meg a százmérföldnyi utat az eltelt 20 év során, annak kiderítését a historikusokra bíznám, mindazonáltal úgy hiszem, késsel, arannyal és makacssággal segítette azt diadalra a vén tengeri kalóz. 
 Még aznap este négy darabont rángatott le Marlene-ről, a molnár lányáról, s azon pucéran a jó Arnulf színe elé vezetett. Újdonsült uram férfiasságom lemetszésének terhe mellett udvariasan megkért, kaparjam össze a koponyámban lötyögő lekvárt, és egy mesterremekkel rukkoljak elő. A dal tükrözze a picalatroniak bizodalmát a másnapi győzelemben, egyben mutasson rá a lucretiánusok szánalmas képességeire. Fontos – szögezte le a Szaretető -, hogy a város népe ütemesen és jól hallhatón ismételhesse, akárha harci indulót, a rövid, ámde velős éneket. Hirtelenjében igen újszerű, mondhatni formabontó sorok kezdtek sorjázni elmémben. Nem kívánom részletezni, hogy a tenyérre taposó vasalt csizma miként teszi találékonnya a kobzost, elég annyi, néhány órányi ösztökélés során megszületett a dal, mely a jó Arnulf tetszését is elnyerte.

„Lucretia, Lucretia,

Dögölj meg.”  

Szólj hozzá!

2009.08.25. 19:53 vészmadár (pica pica)

mese - a komisz kert

Címkék: mese tippan

 Réges rég, az idők hajnalán, amikor még a teremtés harmatcseppjei csillogtak a Hosszú Föld smaragd rétjein, s a levegő angyalok hajának mézillatával volt viselős, messze, a Ködből Faragott Hegyen túl, ám a Kalóztenger zúgó habjain még valamivel innen, az Emberarcú Kőristől épp csak egy baknyúlnyi ugrásra, volt egy apró mező. A mező olyan kicsi volt, hogy egy zsebkendő alatt is könnyen elbújhatott volna, mégis itt élt az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás.
Meg kell hagyni, fura egy óriás volt: haja páfrány, szeme tűz, s kitátott szája akkora, hogy egy gyerek elbújhatott volna benne. Orrlyukában két mókus éldegélt, akik folyton-folyvást csak veszekedtek. Az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás néha elbődült:
 
– Csitt, te cserfes, laskafül!
 
 Ilyenkor a mókusok riadtan bújtak meg az óriás orrában, s onnan pislogtak ki dobogó szívvel. S micsoda lábakon állt az az óriás: a jobb lába ezeréves tölgyfa, a bal lába egynapos gyönge harangvirág, mégis sebesen futott, s hiszed vagy sem, néha csak azért kellett leülnie, hogy megvárja az árnyékát. S ha láttátok volna, mit evett az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás! Reggelire szemeskávét, ebéd táján hideg málét,s vacsorára – el se hinnéd – holdporral szórt karalábét.
 S milyen gyönyörűen énekelt! Bal lábával dobbantott, jobb kezének kisujjával szélciterán citerázott, orrlyukával fuvolázott. Szó mi szó, a mókusok miatt néha kicsit hamis volt az a fuvola, de azért gyönyörűen játszott rajta, s hozzá fülemüle hangján énekelt. S tudjátok, miről énekelt? Elénekelte a Napfelkeltét, s a hegyek minden bánatát. Énekelt a Kalózok tengerének 100 vitorlásáról, melyeken a félkarú kalózok a féllábú kalózokkal csaptak össze minden holdtöltekor. Eldalolta, hogy az Emberarcú Kőris miről álmodik mogorva éjeken, s hogy a koronájában lakó Ezerszemű Borostyánszörny valójában milyen kedves és udvarias.
 Amikor épp nem énekelt, az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás a kertjét gondozgatta. Mitagadás, komisz kert volt, nem termett az semmit, csak port és verejtékes munkát, s nem is élt meg benne más, csak a Reggel Fehér Este Kék Sosemnyíló Tulipánt. Persze Ő sok más dologban is különleges volt. És persze az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás keményen dolgozott. Komoly és fontos feladatot kapott, hisz aki csak él, mindenkinek feladata van ezen a Világon. (Ha hiszitek, ha nem, még a Reggel Fehér Este Kék Sosemnyíló Tulipánnak is feladata van: az ő dolga, hogy a legszebb virág legyen széles e Világon. Bizony, nem könnyű munka az.)
 De hogy szavamat másik szavammal ne keverjem, higgyétel el, az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás nagyon fontos feladatot végzett. Minden nap végigjárta az utat az Emberarcú Kőristől a Kalózok Tengerének partjáig, s vissza. Hosszú volt az út, s nehéz, még az óriásnak is fél napjába telt, hogy végigjárja. S nem is üres kézzel jött s ment; az Emberarcú Kőris dalát batyuba kötötte, s félúton a szélbe szórta. (Hogy miért? Óh, te kis buta, hát hogy dalolhatna a szél máskülönben az Emberarcú Kőris ágai közt levélhangon altatódalt? Ugye.) S amikor a tenger partjára ért, az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás egy kristályforrásból vizet mert a kalapjába, s megitatta az Emberarcú Kőrist és gyermekeit.
 Így éldegélt a mi óriásunk, s boldogságának nem lett volna semmi híjja, s talán én sem mesélnék most róla, ha egy nap keserves sírás-rívásra nem ébred. Mivel jószívű és segítőkész volt, rögtön keresni kezdte, ki zokog ilyen panaszosan. Benézett a szőnyeg alá, bekukkantott a levélszekrénybe, s bizony még az ágy alá is benézett, de ott csak a mumus pislogott álmosan. Végtére ahogy kinézett az ablakon, látja ám, hogy a Reggel Fehér Este Kék Sosemnyíló Tulipán pityereg a kertben olyan keservesen. Mivel nagyon szerette a tulipánját, hamar kisütötte, hogy a kis virág bizony szörnyen magányos a komisz kertben, s mivel a tulipánja is szerette az óriást, tudta, nem is kell erről többet szólni. Bizony, ez mindig így van, ha egy tulipán és egy óriás ennyire szereti egymást.
 De tudjátok, bizony sokkal könnyebb rájönni, hogy a tulipánunk magányos, mint gondoskodni róla, hogy ne érezze magát egyedül, ha a kertünk olyan komisz kert, mint az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás kertje. De nem hiába lakott egész életében az Emberarcú Kőris árnyékában, hamar kisütötte, hogy más virágokat is kell ültetnie a kertbe. Márpedig ha egy óriás egyszer elhatároz valamit, arról talán még az Ezerszemű Borostyánszörny sem tudja lebeszélni. Beszaladt hát a szobába, kizavarta a méltatlankodó mumust az ágy alól, és előkereste a kincses ládikáját. Abban tartotta a kincseit: egy darabot a szívéből, hogy a Világ sose maradjon szeretet nélkül, az első tavaszi dalt, amit a csalogány énekelt, és egy marék gilisztát, amiket a kertjében szedett össze, hogy szét ne rágják a Reggel Fehér Este Kék Sosemnyíló Tulipán gyökereit, s amiket csak azért őrzött itt, mert nem tudta máshova tenni őket. És persze a legfontosabbat is a ládikába zárta: a Kalóztengeren túli tündérföldeken nyíló virágok magját. Fogta a magokat, és elültette a kertben.
 Három nap és három éjjel leste, kidugják-e a magocskák a fejüket a földből. Annyira izgatott volt, hogy még az Emberarcú Kőris daláról is megfeledkezett. De hiába várt: a magocskák nem mozdultak, nem akaródzott nekik felkelni álmukból. Gondolkodott az óriás, s mivel egész életében az Emberarcú Kőris árnyékában lakott, és sok bölcsességet gyűjtött magába az évek során Szélapó dalait hallgatva, rá is jött, mi hibádzik. A gondolatnál is sebesebben szaladt a Kalózok tengerének partján fakadó kristályforráshoz, s kalapjában vizet hozott, hogy a magocskák kedvükre ihassanak.
Három nap és három éjjel figyelt csendben az óriás, s mikor harmadik napfelkelte is csak a komisz földre szórta sugarait, szabadon engedte a ládikából az első tavaszi dalt, amit a csalogány énekelt. Hallatán még Szélapó is lepihent az Emberarcú Kőris ágai közé, és lábát lógatva hallgatta az éneket. Langyos eső és lágy tavaszi napsugár hullt a komisz földre.
 Három nap és három éjjel hallgatózott az óriás, hátha meghallja a földben ébredező magocskák mocorgását, de azok csöndben aludtak tovább. Elővette ekkor az óriás az utolsó kincsét is a ládikából, s szívének egy darabkáját a magocskák mellé ültette. A legnagyobb ajándékot adta a földnek, amit csak óriás adhat, de a komisz föld csak duzzogott, s a magocskák meg sem moccantak.
Három nap és három éjjel sírt az Egy Lépéssel Százat Lépő Gyáva Óriás és a Reggel Fehér Este Kék Sosemnyíló Tulipán. A harmadik nap reggelén az óriás belenézett a ládikába, hátha talál még valamit, amivel megengesztelheti a komisz földet, de a ládika már üres volt, csak a sarkába dobott giliszták nézelődtek bánatosan kifelé. Megesett rajtuk az óriás szíve, és elengedte őket.
 
– Menjetek, legyetek szabadok! – mondta nekik.
 
 Szomorúan tette a dolgát tovább nap nap után az óriás, de valahányszor a tekintete a magányos tulipánra tévedt, szomorúság költözött a szívébe. Ám a harmadik napra virradó éjjelen mocorogni kezdtek a magocskák, s reggelre csodás szirmaikat lengetve köszöntötték Szél Apót és az Emberarcú Kőrist. A Reggel Fehér Este Kék Sosemnyíló Tulipán is kacagva bontotta ki ez egyszer a szirmait, s boldogok voltak, mert végre tudták, hiába a szív, hiába a dal, hiába a kristályforrás vagy Szél Apó minden varázslata, néha a szeretet és a szépség mellé kell még valami más.
 

 Így hát azt ajánlom, kis barátom, te is nézz szét mindig a ládikádban.  

Szólj hozzá!

2009.08.25. 19:35 vészmadár (pica pica)

a vészmadár fészket rak

Címkék: pierre arnulf

 A kobzos kenyere keserű kenyér.
 
 Már ha egyáltalán jut kenyérre, s arra nem kényszerül az ember fia, hogy a fejében harsogó dallamokat valamely dagadt uraság fülének ízlésére hangolja. Elkendőzésével kímélve az igazságot, hogy meg ne kopjon, s nem fárasztva a zsírtól álmatag elméket a gondolkodás nyűgével, kényelmes és gondok nélkül való életed lehet. A jó Arnulf - vagy ahogy a kocsmai pórnép nevezi, a Szaretető - udvarában ha úgy kívánod, s a túlzott hízelgés elmulasztása nem kenyered, egy jól megtalált szóért egész aranyat szerzésként magadénak tehetsz. Persze kényes gyomor és úrias szaglás a seggnyalónak nem való.
 Az elmúlt esztendőben példának okáért a Szent Iván éjjelén tartott álarcos mulatság folyásának delelőjén a jó Arnulf brióst kívánt meg hirtelenjében, s hozzá frissen sült mazsolás kalácsot. Nosza, szalajtotta a fullajtárokat Pierre uramért, ki is pék- s egyben postamesteri mivoltánál fogva a tárgyban cselekedni hivatott, s itt jegyezzük meg, ki köménymagos pogácsájának okán maga is büszkeséggel viseli a Szélhajtó Pierre gúnynevet. Egyszóval a pribékek lekapták a 10 körméről a csipásan pislogó pékmestert, s csak a miheztartás végett, hogy a munka hangulatára felkészítsék, bitang módon kiporolták a dereka vastagabbik végét. Mindezek után érthető serénységgel látott éjjeli munkájához a drága ember.
 Hogy a szót ne szaporítsam, a mulatság végeztével, két nap múlva hajnalban a jó Arnulf talpasai újra kifordították ágyából a Szélhajtót, s a főtéren a pellengérre kötözték. Hogy a mazsola találtatott kevésnek, avagy a liszt korpásnak, arról mélyen hallgat a városi emlékezet, csak annyi bizonyos, a mulatság hajnalán elfogyasztott kalács, minekutána megjárta a jó Arnulf beleinek labirintusát, s az urasági nedvekkel átitatódván immár úri szarrá nemesült, alkalmasnak ítéltetett a postamester orrának belé közszemle előtti tunkolására.
 Magam a városi nép eképpen zajló szórakozásának idején érkeztem a főtérre, egyetlen vagyontárgyam apámtól örökbe rám hagyott hangszerem, s anyámtól megörökölt éles elmém, ez utóbbi nem a hónom alatt, szemben az előbbivel. Az uraság dícséretére legyen mondja, ő maga a legkevésbé sem látszott élvezni az alantas nép mulatozását, lévén hortyogva aludt egy tölgyből faragott trónuson, malacpofájú asszonyával lábai között.  Hosszú lenne elmesélnem, miként lettem a jó Arnulf udvari kobzosa, elég annyi, hogy egy tál frissen lopott eper, egy kupac lótrágya, jobbik fülem elvesztésének nagyvonalú figyelmen kívül helyezése, s anyám öröksége segített mostani hivatalom elszerzésében.
 

 Bizony, a kobzos kenyere keserű kenyér.  

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása