A Határ innenső oldalán, egy fehér mészkőszikla, az Admirális tövében fakad a ressort de la libellule, a Szitakötő-forrás. Mikor a picalatroni vének szépapáinak szépapái sem tapodták e földet, egy mihaszna kóbor komédiás talált rá ezen enyhelyre, egy aranyzöld szitakötőt követve. Azt mesélik, a forrás savanyú vize eloltotta ugyan a vándor gyomrában égő kínt, de vele a lelkében lobogó isteni szikra is kialudt örökre. S habár a világ számára a Testamentum szerzője elveszett, a Határ túlsó oldalán élők úgy mesélik, minek utána lelkében elszunnyadott a múzsák tüze, élőhalottként járta a Hoszzú Föld útjait még harminc esztendőn át. S mikor visszaadta lelkét a Teremtőnek, lehanyatló testéből ezernyi pillangó fakadt.
A béke, mit Brunette-em mellett érzek, hasonlatos a ressort de la libellule vizéhez, szívemre és elmémre telepszik, s jólesően ringat. Épp csak terméketlen és moccanatlan. Mert a boldogságról sosem születnek történetek, s nincs szonett, mely által a keze gyúrta kenyér íze megmutatható. Hiszem, minden nap boldogságért egy meg nem írt dallal fizetek, s ha igaz, hogy a tehetség isteni adomány, úgy kié lehet az önzés, mellyel ezt a tehetséget egy csókért örömmel hamu alá temetem?
friss gondolatok