Kinek-kinek megvan a maga Golgotája. Van, kit a fegyelem nevelt, van, kit a figyelem, s olyan is akad, akit a hosszúföldi télben oszló tetemek csontjait vonító farkasok csaholása. S még inkább elkülönböztet az érdeklődés, amivel a képekben megmutatkozó világ teremtményei felé fordulunk. S amíg a gyönyörű Étoile kertünk valamennyi virágára hangzatos neveket aggatott, s eképpen: Borgőzös reggeleken koppanós ijedtséggel ébredek a zokogásra, hogy Prudence, a sárga cirmos dulbend az éjjel átköltözött a mennyei salátaágyásba; egyszóval hát míg ő maga részéről a sárgarépám felett is gyászbeszédet mond a vasárnapi levesestálra borulva, én anyámra is csak úgy utalok, már ha nagy ritkán kénytelen vagyok beszélni róla, hogy egykorvolt apám özvegye.