Valahányszor ellátogatok a duhaj Dagova mellékére, anyám még nálánál is bosszantóbb testvérei azzal rágják a fülem, az én koromban már nemhogy a házasság volna illendő, de már inkább az elhidegülés utáni első szeretőt kellene hajkurásznom, kit a közösség - kissé leereszkedő, de tapasztaláson alapuló megértéssel - úgyszólván társamként fogad el. A beszélgetés ezen pontján minden azon múlik, hány pint jó hangasört eresztettem ilyenkorra már a gallérom mögé. Megfigyeléseim szerint három rígai korsó után elhangzik az a vélemény a számból, hogy az ő korukban már illenék a temetőbe költözniük.