Me Honore Rectorissime!
Bocsássa meg nékem a kölyökkoromból koponyámban tapadt vocativus parlagiságát, bár tulajdonképp az ennek okán szívemet tépő bánat csak olyannyira mély, mint halastavam pontyainak esélye az éves medvefutáson aratott győzelemre.
Hogy szavamat szavamba ne fonjam, s a seggvakarásra szánt drága idejét feleslegesen ne raboljam, azonmód a tárgyra is térek. Inkább húzzák ki holdnap óta gennyedő bölcsességfogam tüzes piszkavassal, tekerőlanton zengett drúz madrigálok hangjai közepette, mint hogy lábam valaha még egyszer az ön intézményébe tegyem. S habár jó kenyéradó gazdám iránt érzett tiszteletből s kötelességtudatból két esztendeig koptattam a döngöltagyag földet az Akadémiának nevezett trágyadombján, szerencsére minden józan eszemet azért még a felette jólképzett untatók sem voltak képesek teljesen elvenni. S ha olykor úgy érezték is, barátsággal telt mosolyom az elégedettség színvallása, valójában Brunette-em kora reggeli huncutsága, s a jó előre nagy tételben beszerzett csattanó maszlag volt az, mi arcomra a fenti jelet varázsolta.
Ennek tükrében a cseppet sem megtisztelő felkérést, hogy immáron professzori minőségben oktassam Akadémiáján a dalnokok elkövetkezendő generációját, határozottan elutasítom. S szívemből kívánom, egy talyiga aprómajom (az a rózsás seggű, a babuin, az) húzza a faszára az Akadémiát minden professzorával.
Némiképp halványuló tisztelettel:
a Vészmadár
PS: Kérem, ne vegye mindezt személyes megtámadtatásnak. Ön, uram, úgy hiszem, kiváló fűszeressegéddé lehet, amennyiben szorgalmasan tanul, s eképpen a jó picalatroniaknak még egyszer hasznára lehet.
friss gondolatok