A kapumon árválkodó medve üres tekintetét elunván a minap a jó Fadenkugel mesterhez tértem be az Akadémiáról jöttömben, s míg málé inasával dolgozott serényen, én rossz fajta, mingai borát kortyolgattam. Imigyen színlelve egymás iránti tiszteletünket, ezerágú agancsokkal ékes, ezüstszín szarvast kértem, hogy kovácsoljon szerény kapumra, s a medvét vigye, ahova nem szégyelli rejteni. A harmadik kupa után bizalmassá vált csevegésünk, s ezen újsütetű bizalmassággal felvértezve kérdeztem aztán tőle, mesterként miért a könnyű, s cifrát nem ismerő ütemű kalapácsot forgatja, míg inasára a túskónyi nehéz, rafinált ritmusokat pengető pöröly marad? Mosolyogva csak annyit mondott, hogy a kar gyorsabban edződik, mint az elme.