Apám 12 éves koromban kivitt a Boulogne-sur-Mer határán fekvő parlagföldekre. A Godfrey de Bouillon tiszteletére állított kőoszlopnál elköltöttük a batyuban magunkkal hozott elemózsiát, majd álló nap a barázdabillegetőket kergettük nevetve. Mielőtt hazaindultunk volna, apám egy jelentéktelen füvet mutatott nekem.
Elmesélte, hogy a legmostohább földben is megterem, s kihajt ott is, ahol Isten minden más teremtménye csak szenvedésre kárhoztatott. Szárában s levelében gyógyító erő lakozik, s gyökere a Földanya szívéből nyeri ősi erejét. „Róla neveztelek el, hogy sorsod kedves legyen az Égnek!” – szólt még, aztán szótlanul összeesett. Évekkel később egy bölcs azt mondta nékem, e fűnek semmi haszna.
Apám gyilkosa lassan, nagyon lassan halt meg a kezeim között.
friss gondolatok