Azt hiszem, a kis Étoile-t az a hite emeli szememben mindennél vonzóbbá, hogy az Univerzum valamennyi törvénye felett hatónak véli önnön akarását. Sem szép szó, sem parancs, sem szeretet, sem harag, sem a mérőléc fokába metszett konok vonások meg nem győzhetik, s olykor még a rideg tapasztalás sem, hogy két könyök széles íróasztalunk semmiképp be nem férhet másfél könyöknyi helyre. S bár magam sem értem, miként, de makacs akarása előtt olykor meghajlik a Mindenség, udvariasan félrehúzódnak a falak, s végül - azzal a mindennél ellenállhatatlanabb, diadalmas mosollyal az arcán - betuszakolja asztalomat abba a lehetetlenül szűk résbe. S a homály ölelésében, az Univerzum törvényeit semmibe vevő asztalon adja oda magát nekem, akarva és örömmel, a diadal mosolyával arcán, szemében, ölében.