pica pica

 Habár a tejet adó jószágok fejésében jártasabb barátaim egyként vallják, a hosszúföldi tehén hátra nem kapál - elvégre nem ló az az isten barma - s oldalra is csak néhanap, s hasonlóképpen; értő kézben a kecske sem ficánkol feleslegest, én mégis azt gondolom, aminek az Úr lábat adott, az előbb-utóbb rúghat is.

 Valamiért az a gyanúm, akkor volt a legboldogabb.

 Egyszer megkérdeztem apámat, hogy lehet hát, hogy a szarkák a mi vidékünkön végül mind nevetséges és szánni való módon pusztulnak el, hogy az erdők legokosabb madarát végül elragadja a nálánál sokkalta lomhább kánya, hogy egy gyermek alkotta hurokba szorulva szenved majd ki, melyet a legostobább rigónk is észrevenne, vagy maga repül a lángoló erdő fölé, hogy tolla csonkig perzselődvén a tűzbe hulljon? Apám elnézően mosolygott, de azért láttam, hogy elméje kerekei szüntelen dohognak. Végül nagyon komolyan azt mondta, a dolgok rendje az, hogy ami felrepült, le is essék. 

 Sose mondd ki hangosan, hogy éhes vagy. S habár úgy tűnhet, e tanácsom fő oka a szenvtelenség, mellyel a dúskálók a szegény iránt viseltetnek, valójában tenmagad érdekében szólok; mert tűnjék bár úgy, éhséged említtetése nem karcolja elméjüket, s kezüket nem emeli bugyellárisuk felé, rögvest eszükbe fog ötleni fennen hangoztatott állapotod, amint lába kél egy sózott csülöknek.