Kóbor életem egynémely kanyarja úgy fordult, hogy - a szándékolás bűnétől magam mindenkor távol tartva - a vörhenyes hajúak szigetére vetett jó vagy talán balsorsom. S mind ama csodás dolgok közül, melyet ott tapasztalni engedett a végzet, a legkülönösebbnek mégsem az óriások keze rakta kőszálakból rótt oszlopköröket vagy a rőfök százain át- meg át húzódó, a fekete köveken fehéren világító démon-alakokat találtam, hanem azt a pimasz mosolyt, amely mögé rejtezve van képük az órát, melyen nap nap után rakásnyi édességgel, mézes és cukros falatok halmaival töltik meg gyomruk iszákját rogyásig, azt a potrohukat ifjúkoruk delére púpnyivá növelő mindennapi zabálást egyszerűen teázásnak nevezni.