A gőgös nagyúr mindenkor nagyúr. S ekképpen, mikoron maga szórakozására a jó Arnulf pikulát ragad, a hű szolga jobban teszi, ha lantját csak úgy pengeti, akárha mestere szakértelmétől alélt, remegő kezű inas. Igaz, az elvétett hangokért kemény és konok botütés dukál, ám a tompor fájdalma mégis múlandó, míg a hóhér bárdja - legalábbis e földi körben - örök. Nincs nagyobb veszedelem, mint azt, ki hatalommal bír, ráébreszteni önnön gyarlóságára.
S igaz szóval mondom, pokoli nehéz az isteni tehetség birtokában a tálentum híján valónak mutatkozni.
friss gondolatok