A csillagok alatt majomhordaként bohóckodó teremtett lelkek számtalan bája közt a számomra legkedvesebb a félős hajtincsek mögül előkandikáló gesztenyebarna, mandulavágású szemek felszínén csillogó jókedv, abban a pupillák köré írt zöldarany napban csivitelő vágyakozás, s a hirtelen megszeppenő ijedtség, ahogy a kicsi és a nagy orrok összeérnek és szétválnak, hogy mi lesz, ha soha többé nem alázzák a harmattól nedves ajkak bilincsükbe azokat a cseresznyeszín ajkakat, és ha soha nem simítja végig a nyelv azt a kopott porcelán ragadozófogsort?
Minden csók az első és utolsó.
friss gondolatok