A pikárd hegyek közt néha a kóborló aprócska tóra bukkan. Ám ha életét a meredélyeken töltötte is, minden titkát egyetlen partnak ki nem ismerheti egészen. A vándor köpenyét a fejére húzva les ki e maga eszkábálta menedékből, s ha lemond a fejében zakatoló önös gondolatokról, kinyílhat szeme a lomha őszre.

 Egyetlen, időtől kékre mart hasú csónak oszladozik a parton, talán évszázadok óta. Meglehet, fája a távolban szélnek feszülő juhar dédapja, vagy tán egykori haragosa. A püffedő test alatt bodobácsok lelnek menedéket a markát mind erősebben szorító hideg elől, az időmarta vén deszkákban soklábú lények hajtják bizalommal álomra a fejüket, s testükre gondolatban szárnyat igéz a pillanat. Az óriás már a halódó őszre öltözik, a törpék még a nyarat őrzik fukaron és sápadt smaragdszínnel.