pica pica

 A kobzos kenyere keserű kenyér.

 

 Már ha egyáltalán jut kenyérre, s arra nem kényszerül az ember fia, hogy a fejében harsogó dallamokat valamely dagadt uraság fülének ízlésére hangolja. Elkendőzésével kímélve az igazságot, hogy meg ne kopjon, s nem fárasztva a zsírtól álmatag elméket a gondolkodás nyűgével, kényelmes és gondok nélkül való életed lehet. A jó Arnulf - vagy ahogy a kocsmai pórnép nevezi, a Szaretető - udvarában ha úgy kívánod, s a túlzott hízelgés elmulasztása nem kenyered, egy jól megtalált szóért egész aranyat szerzésként magadénak tehetsz. Persze kényes gyomor és úrias szaglás a seggnyalónak nem való.

 Az elmúlt esztendőben példának okáért a Szent Iván éjjelén tartott álarcos mulatság folyásának delelőjén a jó Arnulf brióst kívánt meg hirtelenjében, s hozzá frissen sült mazsolás kalácsot. Nosza, szalajtotta a fullajtárokat Pierre uramért, ki is pék- s egyben postamesteri mivoltánál fogva a tárgyban cselekedni hivatott, s itt jegyezzük meg, ki köménymagos pogácsájának okán maga is büszkeséggel viseli a Szélhajtó Pierre gúnynevet. Egyszóval a pribékek lekapták a 10 körméről a csipásan pislogó pékmestert, s csak a miheztartás végett, hogy a munka hangulatára felkészítsék, bitang módon kiporolták a dereka vastagabbik végét. Mindezek után érthető serénységgel látott éjjeli munkájához a drága ember.

 Hogy a szót ne szaporítsam, a mulatság végeztével, két nap múlva hajnalban a jó Arnulf talpasai újra kifordították ágyából a Szélhajtót, s a főtéren a pellengérre kötözték. Hogy a mazsola találtatott kevésnek, avagy a liszt korpásnak, arról mélyen hallgat a városi emlékezet, csak annyi bizonyos, a mulatság hajnalán elfogyasztott kalács, minekutána megjárta a jó Arnulf beleinek labirintusát, s az urasági nedvekkel átitatódván immár úri szarrá nemesült, alkalmasnak ítéltetett a postamester orrának belé közszemle előtti tunkolására.

 Magam a városi nép eképpen zajló szórakozásának idején érkeztem a főtérre, egyetlen vagyontárgyam apámtól örökbe rám hagyott hangszerem, s anyámtól megörökölt éles elmém, ez utóbbi nem a hónom alatt, szemben az előbbivel. Az uraság dícséretére legyen mondja, ő maga a legkevésbé sem látszott élvezni az alantas nép mulatozását, lévén hortyogva aludt egy tölgyből faragott trónuson, malacpofájú asszonyával lábai között.  Hosszú lenne elmesélnem, miként lettem a jó Arnulf udvari kobzosa, elég annyi, hogy egy tál frissen lopott eper, egy kupac lótrágya, jobbik fülem elvesztésének nagyvonalú figyelmen kívül helyezése, s anyám öröksége segített mostani hivatalom elszerzésében.