Fadenkugel mester a minap felkeresett nyári lakunkban. Jó bor - és az általa hozott bitang rossz pogácsa - mellett ücsörögve múlattuk az időt, s a bajor föld szépségeit méltattuk. Néki rég elhagyott szülőföldje az a táj, magam pedig a jó Carolus Clusius mellett töltött idő során utaztam arra számos alkalommal, s egy ízben apámmal a Lac de Constance partján egy egész nyarat kettesben végicsavarogtunk. A derék kovács felette kárhoztatta a hosszúföldi éghajlatot, mely az otthon megszokott kiváló seritalhoz foghatót bizony aligha teremhet. Márpedig ő mint afféle Gargantua, a jó seritalt hordószámra képes nyakalni, s mégsem ittasodik meg - mondotta.
Gyanítom, ezen bevezetőt már otthon, műhelyében eltervezte a vén lókötő, s mint kinek éppen erről, véletlenségből jutott csak eszébe, említette meg, hogy jó áron eladna egy birtokát képező metszetet, mely a mesebeli óriást ábrázolja. Ő maga a "pápai legátus rücskös valagára" esküdött, hogy a metszetet maga Doré mester, ki is néki távoli rokona, adta ajándékba a Fadenkugel családnak, s meghagyta akkor erősen, csak ha az élete múlna rajta, akkor váljék meg tőle. Eképpen aztán most, amikor a vastuskó ára mind drágább, ellenben a patkó és az egyéb vasáru napról napra kevésbé kelendő, olyannak kívánja elzálogosítani a családi ereklyét, kiben - mint mondotta - "a múzsák lelke s szép érzéke lakozik".
Hogy a torkomat mardosó hányingertől szabadulni tudjak, gyorsan nyélbe ütöttük az üzletet. Inkább egy emberöltő az Inkvizíció börtönében, mint fertályóra egy kufárlelkű képmutatóval! Pedig a mester milyen gyönyörű medvét kovácsolt házam kapujára!
Az Úr néhanap különös helyekre hinti el a tehetséget.
friss gondolatok