A minap, mikor a szívem csordultig telt méhem gyümölcsének fejlődését csodálva, elfogott a rémület, hogy a természet egyensúlya megbomolhatott az idők folyamán. Még a macska is; a játékkal és első zsákmánya vérével bepiszkolt selymes bundáját nyelvével tisztán tartva pihen. És buja nyáresti ölelésektől felbolydult testem magam is a folyó iszapos vizével dörzsölöm, hisz tudom, érzem, így megőrzöm bársonyosságát és a rendet, melytől reggel ismét felkel a nap.
De a csillogó szemű gyermek, ki magát a világ urának tudja, hisz kanalával saját szájába találva már nem függ anyjától, hogy éhségét csillapítsa, arra nem gondol, hogy a világ folytonosságához, anyja elméje épségéhez szükséges volna a galíciai csempére számolatlanul hullajtott morzsákat a hangyasereg előtt összeszedni, és a vászoningébe kent vérvörös céklapép nyomát a mosóteknő fölé hajolva fehéríteni.
friss gondolatok