pica pica

 Elhiszek én bármit. A csodával viselős gyógyulásokat épp úgy, akár a kocsmák meg-megiramodva botladozó nyelvű csahosainak tapasztalásait Krisztus urunk sebének illatáról. Mégis, a kedvencként tartott oktalan jószágok ismerőinek szavát hallva mindig elfog a kételkedés. Mert bár minden tiszteletem az évtizedes gyakorlat csiszolta mesterségbeli tudásé, szűk koponyámba mégsem fér bele, hogy egy tollas teremtmény, mely ha a természet ölébe veti a születés kereke, ázva és fázva, de a maga gyűjtötte magvakon mégiscsak eltengődik; egyszóval mondom: ugyanez a teremtmény, mihelyst az ember gondoskodása megérinti, csak a mézben főtt írföldi kölest bírja torkán nagy duzzogva leerőltetni, s láthatóan kegyet gyakorolva hajlandó csak magához vizet venni. A huzat legkisebb érintésére vízben főtt csirkeként veti le magáról színpompás tollazatát, s a vélekedése szerint szükséges napfénynél ha 3 sóhajtásnyi idővel több vagy kevesebb éri, mélységes sértődöttségében napokra magába roskad.