dalnok
messze, egy istenek áldotta földön,
ott, hol a nagy folyó tengerbe fúl,
ott, hol a csillagos ég csak a börtön,
egykor régen élt egy gazdag úr.
gyémántja számtalan, jószága számos,
házában esténként száz gyertya gyúlt.
az ezernyi nyáj, mint tengerár,
ha selyemfüvű rétjein vonult.
kórus
szálltak az esztendők, akár a szél,
elfogyott lassan egy élet.
az ajtóban toporgott immár a tél,
s félte az úr, mert nem volt kit féltsen ő.
dalnok
vándorló cigányok járták az erdőt,
s olykor tán loptak, ha nem volt kenyér,
és esténként, tűz mellett vidáman éltek,
és a legszebb asszony ilyenkor dalra kélt.
dalolt a tengerről, dalolt a szélről,
Nap-úrfi, Hold-leány hallgatta őt,
s a mézszínű este minden árnya
térdre hullt a szép asszony előtt.
kórus
szálltak az esztendők, akár a szél,
elfogyott lassan egy élet.
az ajtóban toporgott immár a tél,
s félte az úr, mert nem volt kit féltsen ő.
dalnok
farsangi harangok zengtek a termekben,
száz szoknya fordult és körtáncba tért,
perdült a dallam, de hirtelen
egy dalért kiáltott, kérve kért ki élt
s ő dalolt a tengerről, dalolt a szélről
Nap-úrfi, Hold-leány hallgatta őt
s a mézszínű éjben a gazdag úr is
térdre hullt az én anyám előtt.
friss gondolatok