Mikoron a düledező lucretiai út mellett korhadó, öreg Levéltár erős tölgyfa kapujára rákerült a karvastag bronzlakat, s az ásatag Levéltáros maga alkotta készségével végleg kiköltözött a Határ vizeire, hogy napjait a gondtalan pecázásnak szentelje, sokakban megvilágosodott, nincs az az Isten alkotta lángelme, amelyik karcolatlanul és dac nélkül tűrné a sorsot, ha az a sors az érdektelenség.
A nép? Hát az most már baszhatja.
friss gondolatok