Az igazság is keserű kenyér.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az igazság is keserű kenyér.
Szégyellem magam.
Mert én szeretlek, még mindig.
S mert ami volt, az lesz.
Gabrielle a hazaköltözést fontolgatja.
Minden éjjel kígyóktól hemzsegő veremben ébredek, akárha a létezésbe beléfájduló életek kavargása; síkos, sziszegő testek béklyózzák végtagjaimat, s a csillagokkal telehintett égpalást alatt koszos körmű, fekete kezek lassan, meg-megpihenve sötét gránitból faragott köveket pakolnak a mellkasomra. Mind nehezebben lélegzem, kapkodva kiáltok az éltető levegőért, s Brunette-em hangját hallom suttogni magam mellett, hogy csak még egy sziklát, csak ezt az egyet még. S míg az utolsó, belém rothadó, soha ki már nem szakadó lehelletet forgatom a nyelvem hegyén, a legutolsó szikla is a helyére kerül, s én már holtamban sem látok mást, csak egy hanyagul rakott kövek közt átdidergő, aprócska Csillag hószín mosolyát.
Máskülönben létezik gyorsabb eljárás a flamand nagyurak erszényének megnyitására, ám azt férfiembernek - jó ízléssel - nem ajánlhatom.
Bőrén át érzem a benne lüktető életet, gerincének vonala, mely az annyiszor borzolt tarkótól a kezembe olyannyira illeszkedő gyönyörű dombokig szalad, akárha rózsavonal; utat mutat ajkaimnak, értelmet a létezésnek, s miként könnyeimet tovapergetve vezet az egyetlen igaz üdvösség felé, úgy temeti el bennem az örvényt. Puhán nyújtózik a test, s én értve szavát, fejem combjai közé fúrom, ujjai tarkómon motoznak, s én beléomlok a megváltásba, újra és újra, míg csak el nem fogy az éjszaka, s az ablakon át a Nap első sugara az ágyra vetül, ahol Brunette-em mellettem alszik jó medvebőr vánkosomon, s hószín testére immáron ő von színarany palástot.
Egy jó pikárd pint égetett bort kértem Fadenkugel mester portájára betérvén, a régi barát jogán, s mire a szó és a pint végére érvén felálltam az asztaltól, a kipakolt kacatoknak - s persze híjján a 100 kikötött aranynak - immáron hűlt helye volt.
Az egyszerű szántó-vetők asszonyai olyanok, mint az érett vadkörték. Virágot hoznak barackszín ifjúságuk tavaszán, s aztán sivalkodó, kócos gyümölcsöt teremnek, húsuk megkeményedik, csípőjük vastag lesz, hangjuk rekedtessé kopik, kezükre kéreg rakódik napra nap, lábukat vörösre marja a jeges folyóvíz. Csak a szemük marad ugyanolyan nyugtalan barna, az az örökégő fáklyaként izzó, méregzöld lángoktól ölelt aranybarna ragyogás, tisztább a források vizénél, szívet szaggatóan csilingelő barna, mosolytalan arcokba süppedt lékekből felbukkanó pisztáng-barna, mint apám szemének emléke, mint Brunette-em hajának csokoládészínű zuhataga, akár az elmúlás harangjának hangjai; bársony és barna, bársony és barna.
Brunette-em szerint ha a csigáknak házuk helyett szárnyuk volna, talán el is repülnének.
friss gondolatok