Tegnap, alig órával az égi lámpás nyugalomra térte után valami szuszogós és lassan hömpölygő öröm kezdett hirtelen nyiladozni talpamban. Lábamon az ujjakat ökölbe szorítottam, s a csiklandós bizsergést hagytam egész testembe belékúszni. Hirtelen támadt tettvágyammal tarisznyámban bekopogtam a marcona képű, de máskülönben kiváló jellemű Hanula ajtaján, s legott vallatóra fogtam; ugyan meséljen már a kiválasztott népről. Faggattam szokásaikról, hitükről, s persze legfőképp érdekelt, az ölelkezésben finnyásabbak vagy merészebbek, unottabbak vagy bátrabbak, mint az új hitet vallók.
Hosszan beszélgettünk régi időkről s eljövendő századokról, míg végül arra kértem, mondja el, mint népe bölcs tanítója, mégis milyennek látja a maga hitbéli társait? A jó rabbi hosszan gondolkodott, majd elmesélt egy történetet:
"Előző őszön anyám testvérének fia nagy lakomát rendezett. A vacsorára vendéglátó gazdánk egyik távoli unokatestvére, az alig legénykorú Benjámin, egy fiatal barátjával érkezett. A harmadik fogás után Benjámin felállt, s kissé zavartan, de azért népünk büszke tartásával nyakában, dercés és határozott hangon így szólt, barátjára mutatva:
- Ő itt Armand, a szerelmem.
A beálló csendben tekintetek villantak össze, míg aztán jó házigazdánk megköszörülte a torkát, s az egész vendégsereg nevében így szólt:
- Nagyon nem illendő ez az érzés, Benjámin fiam. Hiszen ez az Armand - lásd be te is - nem egy tipikus zsidó név."
friss gondolatok