Már csak két ember iránt él bennem mélységes tisztelet.
Az egyik a jó Arnulf, ki képes a messzi hegyek népének ölhosszúságú tésztáját száján begyömöszölve azt orrán át kihúzni. A másik - s jó urunknál is jobban csodált lény nékem - anyám, ki a "falhozvert karimás lófasz" fordulatot a legcsekélyebb erőlködés és elméje verejtékezése nélkül képes bármi rendű s rangú beszédibe beleszőni, lett légyen az akár a hallevesről folytatott elmélkedés, akár a pék rücskös tomporának ihletett említése.
A meghatottságtól olykor könnyezem.
friss gondolatok