A jó és mindenkor élére vasalt modorú Vészmadár uram!

 

 Olcsó, s persze felette hatásos élc volna részemről a levágni készült állatot felcicomázni, akárha őrjöngő bakkhánsnők elé vezetnék zsenge üszőt, őszelő delelőjén. Mégiscsak szólnom kellene egynehány jó szót legkedvesebb ellenségemről, s bárha ez által a zsíros beérkezettség pózában tetszelegni látsszék, senki ne feledje: három esztendeje először némult el - az Úrnak legyen érte végtelen hála - a morgó lantja. S bár a jó dalnok mosolya kétségtelenül az asszonyi szívek legfőbb ostromlója a szép Lucretiában épp úgy, mint a Határ túlpartján, a hosszúföldi emlékezet arany betűkkel jegyzi majd a krónikákban ezen dicsőséges napokat, mikoron végre a folytonos és semmire nem vezető, dőre nyafogás hangját elnyomja a teremtő értelem.

 Köszönet érte a jó Arnulfnak, kiben uraknál oly ritka éleslátás lakozik, s még fentebb, szerencsésen párosulva szerénységgel s született szépérzékkel, hogy a tépázott lelkű dalnok megérdemelt és az udvar népe által már oly régen óhajtott pihenése idején magam vehettem át a krónikás és táncos igazmondó dicstelen jogarát. S nem is kevesb dolgot tűzék ez érában pennám hegyére célul, mint az igaz és egyetlen hit igéjének foszlott zászlaját emelni a palota ormára, az örök időknek végezetéig.

 

 Itt vagyok hát, és itt is maradok.