pica pica

- Szóval Vészmadár uram mindenhez ért?

- Mindenhez IS.

 Szépapám szépapjának, a sötét lelkű Simon de Monfort zabigyerekének, a Büdöslábú Balfino atyának valamely őséről, ki így, mit tagadhatnám, bizonyos kézen-közön azért nekem magamnak is amolyan rokonfélesége volna, szóval erről a sehol meg nem nevezett, ám hírhedetten bölcs férfiúról járta egy történet.

 Alig harminc esztendős korára már kétheti járóföldre nem akadt nála elmésebb filozófus. Egy napon aztán hátrahagyta földi javait, hajóra szállt, s hatvan nap, hatvan éjjel hajózott szüntelen északnyugat felé, mígnem egy lakatlan szigetre nem érkezett, hogy - úgymond - az életnek és a teremtésnek természetéről elmélkedhessen zavartalan magányában. Ötven esztendő telt el, a felejtés ólomszín ködével viselős esztendők, míg egy napon a város határában megjelent az immáron ősz hajú, roskatag aggastyán. Híre kerekedett csodálatos történetének, s távoli országokból is jöttek bölcsek és bolondok egyaránt, hogy meghallgassák szavát.

 Mikoron már akkora tömeg gyűlt össze, mint egykor az olajfák hegyén, a jó öreg széttárta karjait, s a bölcsesség szűkszavúságával annyit mondott az áhítatos tömegnek:

- Az élet olyan, mint a tenger.

 Percnyi csönd támadt. Némelyek bólogattak, ám többen összevonták szemöldöküket, de senki nem mert vitába szállni a nagy bölccsel. Végül egy vörös hajú, alig tízesztendős kisfiú félénken annyit mondott:

- Mint a tenger?

Az öreg haragosan összefonta karjait, letolta szakadt nadrágját, s egy ilyen történetben megnevezhetetlen mozdulat kíséretében csak annyit szólt:

- Jól van, basszátok meg, akkor nem olyan!

 Ha azt kívánod, gyermeked jó asztalossá váljék, nem a legjobb asztalosmesterhez kell inasnak adnod, hanem a legjobb tanítómesterhez. Ha ennek az állításnak minden szavát a maga egyszerűségében megértetted, akkor te magad is jó tanítómesterré lettél.

Ma reggel ismét felkeltem. 

És ma reggel tekintetemet ismét a világra vetettem.

Úgy vélem, ezzel a magam részéről megtettem mindent, amit csak emberként tehetek. A többi most már a világ dolga.

 A bölcsesség útján tett első lépés annak belátása, hogy egy küklopsz is lehet kancsal.

...és aztán az alkalmas pillanatban, köszönhetően elsősorban egy kocsmányi tengerész szíves vendéglátásának, találkoztam Hangával. Hanga nem volt sem fiatal, sem szép, csak erős és okos, pont elég okos, hogy megértse a következmények nélküliségben rejlő szépséget. Nekem pedig egy test kellett, akit én szakíthatok el magamtól, ahogyan azt a másikat nem tehettem, eljátszva az egész, szörnyűséges rituálét újra; ám ezúttal a kormány az én kezemben lesz, s nem a Sorséban. Hangának, azt hiszem, mindegy.

Azt hiszem.

Mindegy.

 Egyesek szerint súlyos a baj. Pedig csak arról van szó, hogy a rendelkezésemre álló töméntelen idő okán pontosan tudom, hogy holnapután este, az alkonyatot követő harmadik fertályórában halat fogok sütni, loncparázson.

 A három esztendőnyi boldogság és az ebből fakadó hallgatás melege, az Esthajnalcsillag jázminnal viselős illata még el sem illant az ágyam bal oldaláról, és a tekintetem máris a lúdtollat, s a rég beszáradt tintatartót vallatja sóvárgón. Nem azt jelenti-e mindez, hogy a boldogság dalnoknak nem való?

 Ez a szerelem nem reménytelen. Én már hányok magamtól, és ő még mindig csak öklendezik.

 Egyszer apám hét nap, hét éjszaka ébren volt, étlen-szomjan, csak hogy elmesélhesse nékem: egyszer hét nap, hét éjszaka ébren volt, étlen-szomjan. Amikor oda vélekedtem, hogy elmesélhette volna e nélkül is, csak annyit mondott, hogy "Feltehetően."